A MADI 50 éve Európában

MADI ART PERIODICAL No. 2.
A MADI 50 éve Európában
(EN)

Fejérvári Boldizsár írása

Ritka az olyan művészeti irányzat, amelynek kezdete egy jól meghatározott időponthoz kapcsolható. A latin-amerikai MADI mozgalom megszületésének pillanatát például aligha lehetne pontosan meghatározni, még ha köthető is bizonyos dátumokhoz, amilyen többek között az első MADI-manifesztáció (1946). A mozgalom európai története azonban viszonylag jól datálható, mindössze három adat – egy évszám és két név – szükséges hozzá: 1948, Párizs és Carmelo Arden Quin.

Jean-Philip BAUDRY (F) 1993

A negyvenes évek végének Párizsa csak kevésben emlékeztetett a századelő pezsgő kulturális központjára. A második világháború iszonyatos károkat okozott a városban, Franciaország gyors német megszállása pedig igencsak megtépázta az egész ország – és nem utolsósorban a főváros önbecsülését. 1945 után Párizs legfőbb célja az lett, hogy helyreállítsa a háborút megelőző állapotokat, vagyis visszaszerezze és megerősítse pozíció]át mint az európai művészet központja. Ebben az időszakban sorra nyíltak Párizsban a modern művészeti galériák. 1945-ben létrejött a geometrikus absztrakt művészetet pártfogoló Denise René Galéria, egy évvel később pedig Frédo Sides vezetésével megalakult a hamarosan nagy jelentőségre szert tevő Salon des Réalités Nouvelles. Ez utóbbit sokan van Doesburg Abstraction-Création csoportjával hozzák összefüggésbe.

A MADI első európai fellépésének színhelye is a fiatal Salon volt. A MADI alapkövetelménye a szabadság. Mint mozgalom, történetének egyetlen pontján sem hódolt be semmiféle intézményesítő törekvésnek, és kezdettől fogva elvi szinten tagadja a különféle MADI-csoportok belső rivalizálását. A negyvenes évek második felében azonban sajnálatos – és szerencsére nem jellemző – módon kisebb belső feszültségek támadtak a buenos aires-i MADI csoportban. Arden Quin, aki mindig is Párizst tartotta a művészet egyetlen igazi centrumának, és ezért fiatalkora óta a francia fővárosban kívánt alkotni, röviddel e problémák jelentkezése után Európába költözött, s 1948-ban be is mutatta irányzatát a párizsi Salon des Réalités Nouvelles tárlatán. Ezt az eseményt tekinthetjük a MADI európai bemutatkozásának.

Miután Arden Quin és a MADI csoport az 1948-as Salont követően több helyről is pozitív kritikát kapott, 1950-re lehetővé vált, hogy saját műtermet létesítsen. Ez a Rue Froidevaux-n, a mozgalomhoz csatlakozó Marcelle Saint-Omer stúdiójában helyezkedett el. Az ötvenes évek párizsi MADI csoportja remek képet fest az irányzat igazi lényegéről. A társaság tagjai már kész és éppen készülő műveiket rendszeresen bemutatták egymásnak, ami kitűnő lehetőségeket biztosított a különféle új ötletek és megoldások, eredmények folyamatos megvitatására. A Rue Froidevaux-i stúdió ugyanakkor kiállításoknak és előadásoknak is otthont adott, de filmvetítésekre és nyilvános vitákra, beszélgetésekre is sor került itt.

Jellemző, hogy ebben az időszakban, amikor az új galériák megnyitása a művészeti életben is az üzleti érdekek előtérbe kerüléséhez vezetett, a MADI továbbra sem törekedett a különféle művészeti platformok meghódítására, hanem inkább a kutatásra, a belső fejlődésre, fejlesztésre helyezte a hangsúlyt. A siker azonban így sem váratott túl sokat magára. Kétévnyi megfeszített munka után 1952-ben a Denise René Galéria is felfigyelt a MADI-ra, és megszervezte az első európai csoportos kiállítást, amelyen más geometrikus absztrakt művészeken kívül a MADI követői is részt vettek – csak néhány név a kiállító művészek közül: Arden Quin, Núnez, Jean Arp és Sophie Taeubert, Sonia és Robert Delaunay, Le Corbusier, Vasarely. E tárlat a „Diagonal” címet viselte. Egy évvel később a MADI csoport már külön termet kapott a Salon des Réalités Nouvelles kiállításán.

A franciaországi mozgalom motorja mindvégig Carmelo Arden Quin maradt. Nem csoda, hogy a párizsi csoport stílusára a legnagyobb hatást az ő művészete tette, amely új festői szabadságot hirdetett és hirdet ma is. Arden Quin művei mindig is egyszerűségükről, világosságukról voltak híresek, valamint a bennük kifejeződő kimagasló találékonyságról és kreativitásról. Az absztrakt művészet terén megvalósított újításai – a keret szétfeszítése, a poligonalitás, a síkból való kimozdulás konvex és konkáv felületek révén, az úgynevezett koplanáris struktúrák – magukért beszélnek, és a huszadik század második felében meghatározó szerepet töltöttek be az európai absztrakt geometrikus művészet fejlődésében.

Arden Quin munkásságának másik szembetűnő jellegzetessége a MADI csoportos jellegének fenntartása. A társaság, amely kezdetben a Rue Froidevaux-i stúdióban működött, mára hatalmas, egész Európát behálózó csoporttá nőtte ki magát, amelynek tucatnyi országban vannak követői, s amelynek összefogására Arden Quin 1992-ben megalapította a Nemzetközi MADI Társaságot.

FAJÓ János (H) 1997

Az irányzat elnevezésével kapcsolatban számtalan elképzelés forog közkézen. Ahány MADI művész, jóformán annyiféle magyarázat; ha viszont nem a szó eredetére, hanem jelentésvilágára vagyunk kíváncsiak, feltehetően az a mozaikszó nyújtja a legjobb fogódzót, amely az európai MADI kapcsán robbant be a köztudatba, és amelynek struktúráját követi e folyóirat is: Mozgás, Absztrakt művészet, Dimenzió, Invenció. Az „absztrakt művészet” az alkotás műfajára utal, a „dimenzió” a műalkotások térbeli játékát, illetve a környező világhoz fűződő viszonyát adja vissza, a „mozgás” (valóságos avagy virtuális szemszögből) az irányzat dinamizmusát tükrözi, míg az „invenció” az alkotási módot fejezi ki. E megfontolások jellemzőek úgy a franciaországi, mint az egész Európát átfogó MADI mozgalomra. A fentiekből kiindulva nem túlzás megállapítani, hogy a MADI mozgalom Latin-Amerikából Franciaországon, pontosabban Párizson keresztül érkezett Európába, és Carmelo Arden Quin fáradhatatlan tevékenysége révén terjedt el az egész kontinensen. Figyelemreméltó, hogy több országban már korábban is léteztek a MADI-hoz hasonlatos értékrendet követő művészeti irányzatok, s a mozgalom térnyerése részben e látens módon már a MADI-hoz tartozó trendek meglétének is köszönhető volt. Magyarországon például az igen erős konstruktivista hagyomány – amely a század első negyedéig, Kassák Lajos munkásságáig vezethető vissza – nagyon is megkönnyítette a MADI befogadását. A magyarországi szocialista rendszer ugyan dekadensnek minősítette és éppen csak megtűrte az absztrakt művészetet, de részben talán ez is hozzájárult, hogy a nonfiguratív irányzatok élesebben körvonalazódtak, hiszen e közegben minden egyes absztrakt műalkotás erőteljes állásfoglalásként is funkcionált.

Érdekes jelenség, hogy a kilencvenes években számos magyar művész ismerte fel, hogy a stílus, amelyben addig is alkotott, mennyire közel áll a MADI szellemiségéhez. Nem csoda, hogy az első magyarországi MADI kiállítások a hatvanas-hetvenes években készült műalkotásokat is felvonultattak, és több olyan, neves művész vett rajtuk részt, aki a huszadik század második felére jellemző magyar neokonstruktivista irányzat stílusában tevékenykedett – többek között Bak Imre, Csiky Tibor, Fájó János, Konok Tamás és Maurer Dóra.

A mozgalom 1991-es magyarországi megjelenését nagyszabású rendezvények sorozata követte, melyek közül a legjelentősebb talán az 1995 júliusában, Győrött megrendezett Nemzetközi MADI Fesztivál volt. E szimpóziumon maga Carmelo Arden Quin is részt vett. A rendezvény nemcsak a MADI képzőművészeinek fóruma volt, hanem híven tükrözte az egész szellemiséget, amely áthatja az irányzatot. A képzőművészeteken kívül felvonultatta a zenét, a költészetet, és ami a legfőbb, kidomborította a MADI társadalmi jellegét – a fesztivál szinte megkövetelte a látogatók, nézők aktív részvételét a különféle műhelyekben, vagyis megkísérelte az ?átlagembert? is bevonni a művészi alkotómunkába.

A magyarországi MADI mozgalom és a nemzetközi MADI kapcsolatát volt hivatott még szorosabbra fűzni az 1997-ben, Budapesten megtartott ikerkiállítás, amelynek keretében a látogatók két helyszínen tekinthették meg az irányzatot képviselő műalkotásokat.

Mitsuoko MORI (J) 1994

Olaszországban a század elején körvonalazódó futurizmust említhetjük meg, mint a MADI egyik előfutárát. Ez egyrészt radikális társadalmi-politikai üzenete révén köthető a MADI-hoz, másrészt azért, mert ugyancsak a mozgás fontosságát hangsúlyozta. Bár a futurista festmények kissé másképp közelítenek a mozgás fogalmához, mint a MADI műalkotások, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a szobrászatban már ekkor mutatkoznak bizonyos törekvések a reális mozgás kidolgozására. Fontos tényező ugyanakkor, hogy Olaszországban a második világháború végét követően elég szabadon bontakozhatott ki az absztrakt művészet. 1946-ban Lucio Fontana útjára bocsátotta a milánói „espacialismót”; 1948-ban Dorfles, Munari, Monnet és Soldati vezetésével megalakult a Movimiento Arte Concreto. Ebben az átmeneti időszakban, 1955-ben rendezték meg az első önálló MADI kiállítást, a firenzei Numero galériában. A MADI megjelenése valósággal új életet lehelt az olasz avantgárd művészetbe. Az 1955-ös tárlat után sorra alakultak a geometrikus absztrakciót képviselő művészeti csoportok: a ?Motus? (Firenzében), a „Groupe de Recherche D’Art Visuel” (Le Parc és García Rossi részvételével], a „T” (Milánóban, 1960-ban; itt kinetikus művészeti kutatásokat folytattak), az „N” (Padovában), az „M. I. D.” és a „63 Group” (mindkettő Rómában). Noha a hivatalos olaszországi MADI csoport megszületésére 1984-ig kellett várni, a felsorolt csoportok néhány tagja később csatlakozott a MADI irányzatához. 1965-ben Salvador Presta, aki korábban sokat tartózkodott Argentínában – s így inkább Gyula Kosice, semmint Arden Quin útját járta -, visszatért Olaszországba, s 1984-ben Genovában megalapította az olaszországi MADI csoportot. Olaszországban a MADI egyik fő funkciója volt az absztrakt művészet megerősítése a figuratív festészettel és szobrászattal szemben. Részben talán ennek tudható be, hogy az olasz MADI leginkább a találékonyságot, szellemességet és fantáziát helyezi az előtérbe, ellentétben például a franciaországi MADI irányzattal, amely a legnagyobb szerepet a racionális, tiszta és áttekinthető szerkesztésnek tulajdonítja (ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a francia MADI lemondana az irányzat nélkülözhetetlen eleméről, az invencióról). Nem túlzás azt állítani, hogy a mozgalom jelentős érdemeket szerzett abban a folyamatban, amelynek eredményeképp a nonfiguratív művészet dominánssá vált az olasz kulturális életben.

Joël FROMENT (F) 1997

 

Spanyolországban merőben más a helyzet. Itt a geometrikus absztrakció nem örvend túlzott népszerűségnek, és ez a spanyol MADI helyzetében is megmutatkozik. Magyarországgal, Franciaországgal és Olaszországgal ellentétben Spanyolországban nem áll fenn önálló MADI csoport, sokkal inkább egymagukban, elszigetelten alkotó művészekről beszélhetünk, akiknek egyetlen közös vonása a MADI szellemiségéhez való szoros kötődés. Ez az állapot azonban a – talán nem is olyan távoli – jövőben változni fog, hiszen Volf Roitman 1987-ben Barcelonában telepedett le, és írásai, illetve kiállításai révén Spanyolországban is igyekszik terjeszteni a MADI eszméjét. Ennek következtében ma már nem mondhatjuk, hogy a MADI teljesen ismeretlen ebben az országban.

A fenti folyamat jól illusztrálja a MADI terjedésének módját. Ahogyan ötven évvel ezelőtt a mozgalom Latin-Amerikából Európába érkezett, úgy, ugyanazzal a dinamizmussal tör most be egyre több európai országba, hogy újabb és újabb területeket hódítson meg és vissza a geometrikus absztrakció eszméi számára. Talán ez az a jelenség, amelyben leginkább felszínre kerül a MADI dinamizmusa – az a mozgás, amely egységbe forrasztja az absztrakciót, a dimenzionalitást és az invenciót.